Budapest a finnek 7. kedvenc célpontja a városok közül

Finnországban 2014-ben a szervezett társasutazások száma 10 százalékkal nőtt az előző évihez képest. A finnek által kedvelt városok között Budapest a 7. lett. Ez így elég jól hangzik, kár, hogy ez egyben azt is jelenti, 2013-hoz képest három helyet esett vissza.

 

 

A finnek szeretnek utazni, szeretik a pihenős, napsütéses utakat, télen szívesen mennek valami világosabb, melegebb helyre. De emellett kedvelik a városnézős utakat is. 

 

Annak, hogy előkelő helyen szereplünk ezen a listán, mindenképp oka, hogy a finnek szeretik a magyarokat, szeretik a magyarok kedvességét, közvetlenségét, melegségét. 

 

 

Budapest a finnek 7. kedvenc célpontja a városok közül

 

 

Saját „közvélemény-kutatásom” alapján elmondhatom Magyarországon a fő célpont Budapest és Hortobágy, a puszta, utána a Balaton és a borvidékek következnek. Budapestet mindenki szép városnak tartja, és szeretik a finnek a magyar tájat is. De ismerőseim külön is kihangsúlyozták a magyar konyhát, a magyar bort, no és a pálinkát. Akik nem csak két napra látogatnak Budapestre azok szívesen mennek operába, színházba is, volt, aki hozzátette, hogy mennyire szép a magyar nyelv, dallama hasonlít a finnre. A termálvíz, a welness és spa még újabb ok arra, hogy a finnek szívesen utazzanak Magyarországra.

 

Budapest a finnek 7. kedvenc célpontja a városok közül

 

 

Azon mindenképp el kell gondolkoznunk, mi lehet az oka, hogy a 4. helyről a 7-re esett vissza Budapest. Miért is ment tavaly kevesebb finn hazánkba, mint tavalyelőtt. Lehet, hogy ehhez köze lehet annak is, hogy mostanában túl gyakran szerepelünk a világsajtóban, és sajnos nem a jó hírek között…

 

 

A finn társas utak legkedveltebb célpontjai 2014-ben 

(a zárójelben a 2013-as helyezés szerepel)

 

  1. Berlin (1.)
  2. London (2.)
  3. Prága (7.)
  4. Róma (5.)
  5. Riga (8.)
  6. Barcelona (3.)
  7. Budapest (4.)
  8. Párizs (6.)
  9. Koppenhága (10.)
  10. Stokholm (új)

 

Forrás: Iltasanoma