|
|
Hogy néznek ki a finn falvak?
A finn településszerkezet eltér a magyartól. A falvak sokkal szellősebbek, inkább tanya-szerűek. Ahol a templom áll, annak a településrésznek „kirkonkylä”, templomos falu a neve. Erre utal a kiírás az útjelző táblán a falu neve után: kk. Általában itt van – ha van – az iskola, a bolt, és a boltban posta is üzemelhet. Ahol járt vonat ott lehetett egy „asemakylä”, állomásos falu is, ha az nem esett egybe a templomos faluval.
A településhez azután kapcsolódnak más, kisebb faluközpontok is, ahol pár ház található, régen bolt is volt az ilyen helyeken. Még ma is áll sok ezek közül a régi szatócsboltok közül, néhányban laknak is. Ezeknek a településrészeknek külön neve van, de közigazgatásilag a faluhoz tartoznak. A településrészek között pedig elszórtan az erdőben vagy a mezőkön állnak a házak, tanyák. Ha vidéken autózunk általában a bekötőút mellett álló postaládák számából tájékozódhatunk arról, hány házat, tanyát rejt az erdő.
Így például Soumussalmi Kainuu megyében fekszik, 34 faluból áll, ezek egyike Ruhtinansalmi, amelynek központja Juntusranta, amelyről most mesélünk.
Soumussalmi területe: 5858 km², ebből vízfelület 587 km². Népessége 7649 fő, népsűrűsége 1,45 fő/km². (Összehasonlításképpen Budapest területe 525 km², tehát 11-szer kisebb, mint Soumussalmi.)
|
Távolságok Juntusrantától
Oulu – Juntusranta 233 km
Suomussalmi – Juntusranta 63 km
Határállomás – Juntusranta 10 km
Kajaani, Kainuu megye központja – Juntusranta 167 km
Helsinki – Juntusranta 724 km
Rovaniemi, a sarkkör – Juntusranta 297 km
Karácsony idején a nap kevesebb, mint 3,5 órát van fönt, ehhez jön még összesen 1,5 óra szürkület. Amikor fönt van a nap, akkor sem biztos, hogy látjuk, mert gyakran felhős az idő, és nem is megy föl magasan, erdősebb területen még tiszta időben sem látható, mert nem emelkedik a fáknál magasabbra. Kárpótlásul mindezért fél évvel később, Szent Ivánkor közel 22,5 órát van fönt a nap, és ehhez jön még a szürkület, így gyakorlatilag egész éjjel világos van.
Juntusranta története
Juntusranta a legközelebbi városközponttól, Soumussalmitól 64 kilométerre fekszik Északra és 10 kilométerre Nyugatra az orosz határtól. Errefelé már legalább 7000 éve élnek emberek, az elsők számik lehettek, majd 1000 környékén a karjalaiak jelentek meg errefelé, az 1500-as években pedig a szavóiak terjeszkedtek észak felé.
Az 1800-as években kezdtek el szurkot (terva) lepárolni Juntusranta vidékén. (A szurok gyantaszerű fekete anyag, amely a fenyőgyanta illó részeinek lepárlása után marad vissza.) A tervát vízi úton szállították Kajaanin keresztül Ouluba.
A XIX. század végén alapították az iskolát Juntusrantán, ez volt a környék első iskolája. Erről irodalmi alkotás is született, az 1915–16-ban itt tanító Erkki Tuomikoski írta meg tapasztalatait, Megint leégett az iskola szaunája (Taas koulun sauna paloi) címmel, a kötet 1981-ben jelent meg.
A bolt, a postai és a banki szolgáltatások az 1900-as évek elején indultak a faluban. És határőrség is üzemelt a Juntusrantán.
A téli háborúban harcok dúltak a környéken, és 1939 őszén a szovjetek el is foglalták a falut. Bár a környék néhány falvát addigra evakuálták a finnek, Juntusrantára már nem került sor, így az itteniek egyedül maradtak. A helyiek végül úgy döntöttek, hogy együttműködnek a megszállókkal, különösen, hogy jöttek velük finnül beszélő agitátorok is, és a szegény embereket könnyen meggyőzték. Azután, hogy december-januárban a finnek visszafoglalták a falut, megtorlások következtek. A szovjetekkel történt vélt vagy valós együttműködés miatt 300-400 embert táborba zártak. Végül 27-et elítéltek hazaárulásért.
A kutató szemével
Sok finn számára vonzó a vidéki élet, hogy hol a legjobb élni itt így mondják: „metsän keskellä järven rannalla” – az erdő közepén, tóparton.
Mégis kevesen döntenek úgy, hogy a világ végére költöznek. Azonban mégis most a koronaválság idején, egyre többen döntenek a költözés mellett. A statisztika is mutatja, hogy 2020-ban többen költöztek ritkán lakott vidékekre, mint korábban. Korai lenne még felmérni a járvány és a költözések összefüggését, állítja Torsti Hyyryläinen, a helsinki egyetem kutatója. Annyit azonban tudhatunk, a finneknek közel 60 százaléka számára összekapcsolódik a jó élet és a vidéki élet fogalma. Bár nagyon eltérő lehet a vidéki élet a világvégi Juntusrantán vagy egy nagyvároshoz közeli kis faluban. Hyyryläinen úgy látja, hogy akik vidékre költöznek, azok nagyobbik része inkább a városokhoz közeli falvakat fogják választani. Bár a ritkán lakott vidékek is lehetnek vonzók, a többség mégsem ezt választja.
Vissza a faluba
A régi benzinkút emeletén él a négytagú Romppainen család, akik bő egy éve költöztek vissza a faluba. A fiatalasszony itt nőtt fel, majd tíz évig élt a városban, de mindig is visszavágyott. Most átvették a szülei tehenészetét.
„Zárva” A benzinkút 2018-ban zárt be, a külseje nem túl bíztató, de ideiglenesen az emeleten él a Romppainen család, amíg fölépül a házuk a tanyán
Bár Juntusranta kis falu, ahol már csak kevés szolgáltatás van, ez mégsem ijesztette el Romppainenéket. „Néhányan úgy gondolják, hogy az Isten háta mögött élünk, de szerintünk ez nem így van. És bár álmodoztam róla, hogy visszajövünk, attól még szerettünk Ouluban is élni. Azonban itt mindenre jut idő, nincs lárma, nyüzsgés. Itt nyugalom van, annak ellenére is, hogy bőven akad tennivalónk. A városban sokkal több szolgáltatás van. De boltok nyüzsgése vagy ülni a dugóban, nem igazán hiányoznak.” – fejti ki Katriina Romppainen.
„Amikor még nem volt a miénk a tanya, akkor Ouluban is családi házban éltünk, és arról ábrándoztunk, hogy a természet közelében éljünk. Így azután hétvégeken gyakran jöttünk el a szüleimhez” – folytatja a fiatalasszony. „Itt vidéken magunk határozzuk meg az életünk kereteit, a gyerekeknek nincs jobb hely felnőni, mint vidéken. A városban az állandó sietség foglyul ejt, de itt szabadon élünk. Van elég hely létezni, lélegezni, gondolkodni, vadászni, bogyókat gyűjteni.”
A férj, Pekka Romppainen korán reggel megy a tanyára gondozni a teheneket. Számára is fontos, hogy itt nyugalom van, mindenre jut elég idő. „Az élet stresszmentes, ahol este abbahagyom a munkát, ott folytatom másnap.” Bár ott is jól érezték magukat, tíz év városi élet után most jobban értékelik a nyugodt, vidéki életet. Itt nem hiányzik semmi, bár ehhez tervezésre és szervezésre is szükség van. Az egyetlen, ami elgondolkoztató, hogy a gyerekeket majd 50 kilométerre kell vinni iskolába.
Az Anttila család
A régi falusi iskola udvarán most, traktor és autó parkol, valamint két ló és három nagy kutya fogadja a vendéget. Az udvar hosszabbik oldalán pedig a Kiantajärvi partja határolja, vízi úton közel 50 kilométerre van innen a város, Suomussalmi. Joni Anttila, feleségével és három alsós gyerekükkel költözött ide Loimaaból, a több mint 700 kilométerre fekvő dél-finnországi kisvárosból a 700 négyzetméteres régi iskolába.
Joni Anttila: „Ilyen nagy házban sok a munka, és sokat kell fűteni, de legalább nem kell az órát nézni”
„Sok éve vágytunk már tóparti gerendaházra, megszabadulni a városi dugóktól és az órától.” A Turku közeli kisvárosban stresszes küzdelemként élte meg Joni a mindennapi életet. A költözés előtt főleg a munka miatt aggódott, de mint sofőr és gépkezelő talál elég munkát itt is. A felesége pedig Suomussalmi dolgozik, mint ápolónő.
A költözés fő oka az volt, hogy a gyerekek egészséges környezetben nőjenek föl. „A szabadság és a természet közelsége a legfontosabb, hogy a vadon vesz körül bennünket, és minden végtelenül tiszta. A kölyköt motokrosszozhatnak az erdőben, horgászhatnak és tábortüzet rakhatnak, amikor csak kedvük tartja.” – mondja Joni. A nagy távolságok miatt az Anttila család évente több mint 100 ezer kilométert tesz meg. A hétvégén, amikor a gyerekeket a barátaikhoz viszik, van, hogy több mint 700 kilométert is autóznak. Ennek ellenére is jobban jártak anyagilag, mint ha a városban maradtak volna.
Joni Anttila szereti, hogy reggel, akkor kel, amikor akar. Az ablakból látszik az 50 méterre húzódó tópart, és nem kell azon gondolkodni, hogy föl van-e öltözve, amikor kilép az ajtón. A boltok messze vannak, és a mindennapi élet szervezést igényel: rengeteg tűzifa és pellet van a tárolóban. Tele a hűtő és a mélyhűtő, hosszú időre elég az ennivaló. Az energiaköltségek és a nagy távolságok ellenére szeretnek Juntusrantán élni, nem hiányzik nekik a város.
„Bár a jóbarátok a városban maradtak, de itt nincs sietség, nincsenek dugók, szmog, számunkra nincs semmi, ami hiányozna a városi életből” – összegzi Anttila.
Itt nyugodtan hódolhat hobbijának a zenehallgatásnak Joni, nem zavarja a szomszédokat, mint a városban
A boltosék
Juntusrantán azelőtt sokkal mozgalmasabb volt az élet. Itt alapították Suomussalmi első iskoláját, azt amelyiket már említettünk, ahol Erkki Tuomikoski volt az egyik tanító. És itt nyílt meg Kainuu első takarékbankja is. Az 1950-es években pedig annyian laktak a faluban és környékén, hogy öt bolt is megélt. Mára már csak egy falusi vegyesbolt maradt, amely Juntusranta szívében, a semmi közepén áll. A bolt postaként is üzemel. Mari Heikkinen 25 éve költözött ide, a férjéhez Délről, a Helsinki közeli kisvárosból, Keravából. Nagy változás ez annak, aki megszokta, hogy bármely szolgáltatást elér pár perc alatt. Mari férje a közeli Hyrynsalmiba való, Jarmo Heikinen vállalkozó: haltenyésztő és medvefotós, de van egy turisztikai vállalkozása is.
Bolt a semmi közepén
Az áramszünet errefelé nem ismeretlen, most a Lisa névre keresztelt vihar három órára vitte el az áramot. De előfordul, hogy fa dől a vezetékre, vagy a hó súlya alatt szakad le az elektromos vezeték. De a nagy távolságok jelentik az igazi kihívást errefelé, az iskola a bolttól 65 kilométerre van, a középiskolások utazással együtt akár kilenc órára is távol vannak otthonról. Akik dolgozni járnak, főleg télen, jó időben el kell, induljanak. Ha pedig baj van, egy órába is bele telhet, amíg kiér a mentő. „Nem érkezik meg gyorsan a segítség. Mindenkinek magának kell felkészülnie a váratlan helyzetekre” – mondja Jarmo Heikkinen. Tervezték, hogy üzemanyagot is árulnának, de letettek róla, mert a szigorú jogszabályok miatt sokba lenne a beruházás.
Mari Heikkinen napi 12-14 órát dolgozik a boltban, júliusban szabadnapot sem tud kivenni. „Mindig itt vagyok, bár jó lenne néha lazítani. Szerencsére a 19 éves lányom beugrik néha, ő már mindent tud, ami az üzlethez kell.” – mondja Mari.
Elnéptelenedés
A faluban sok üres ház van, az egyik ezek közül az egészségház. A több mint két éve fűtetlen épület lassan tönkremegy, mert a nedvesség már elérte a szerkezetét. De még látszanak benne az élet nyomai. A háború alatt posta, klinika és hadi kórház működött itt. A régi egészségház a háború végén leégett, ezért kellett újat építeni az ENSZ támogatásával.
Utoljára a házban egy hatgyermekes svájci család lakott. Azóta is visszavágynak ide.
Juntusrantán valószínűleg már sohasem lesz akkora élet, mint régen, mondja Juho Luukkonen a Helsinki Egyetem földrajz professzora. A falvak elnéptelenedésének oka, hogy a gazdaság szerkezetének átalakítása miatt csökkent a munkahelyek száma, majd az elköltözések miatt a szolgáltatások is csökkentek, tovább rontva az életfeltételeket. Ebből az ördögi körből nehéz kitörni. A fiatalok és a fiatal felnőttek elengedhetetlenek egy település életben maradásához. Ők oda költöznek, ahol iskolák és munkahelyek vannak. Juntusranta esetében is a hiányosságok helyett arra kellene összpontosítani, hogy az ott élők számára mennyire fontos a falu – mondja Luukkonen. Szerinte túlságosan is az befolyásolja a régiók életét, hogy mennyi gazdasági hasznot hoznak a társadalom számára. Ez a regionális politika túlságosan is szűklátókörű. A gazdasági szempontok aláássák a helyi társadalmi, kulturális és környezeti értékeket. Ezekben a vitákban jobban oda kellene figyelni a helyiekre, az ott élők rendelkeznek elég információval, ők ismerik a körülményeket, a terület sajátosságait. Nekik kell megmondaniuk, melyek a számukra fontos célok, és hogyan látják a település fejlődésének lehetőségeit. Fontos lenne gondoskodni azokról a szolgáltatásokról, amelyekre szükség van az adott területen – fejti ki Luukkonen.
|
