Középkori vigasságok Hollolában

Immár 10 éve minden nyáron megrendezik Hollolában a Középkori vigasságokat, ami finnül így hangzik: Keskiaikatapahtuma. Hollola Lahtitól 20 kilométerre fekszik, és régi kőtemplomáról nevezetes. 

 

 

Hollola a több mint 500 éves középkori kőtemplomáról nevezetes, amely a lahti régió legjelentősebb középkori műemléke.

Kerékpárral mentünk Lahtiból Hollolába, a nagy hőség miatt útközben megálltunk fürdeni a Vesijärvi elhagyott részén. Majd jó órás kerékpározás után érkeztünk meg Hollolába, ahol nagy hőség, nagy tömeg fogadott bennünket. A vigasságok során a helybéliek középkori ruhákba öltöznek. Lovagi játékokat tartanak, emellett kézműves bemutatókat, koncerteket és persze mindenféle vásári mulatságot is láthat a vendégsereg. 

 

Középkori vigasságok Hollolában

 

A lovagi tornára - a nagy hőség ellenére is - sokan voltak kíváncsiak.

 

Koncert a hollolai középkori templomban

Koncert a hollolai középkori templomban

 

A vitézek az ellenség hajóját várják a tóparton

A vitézek az ellenség hajóját várják a tóparton

 

 

Idén nyáron nagy volt a hőség, de a katonák hősiesen viselték ruháikat.

 

A rettenthetetlen parancsnok

A rettenthetetlen parancsnok

 

 

Lovagi torna

Lovagi torna

 

 

Lovagi torna

 

 

A vásárban magyar árusokkal is találkoztunk

A vásárban magyar árusokkal is találkoztunk

 

 

Egyre több helyen vannak a vásárokban magyar árusok is. Lahtiban például három helyen is árultak: játékokat, fafaragásokat, fűszereket, konyhai felszereléseket.  

 

 

 

A vigasságok során a helybéliek középkori ruhákba öltöznek. Lovagi játékokat tartanak, kézműves bemutatókat, koncerteket és persze mindenféle vásári mulatságot is láthat a vendégsereg.

 

Megint egy őszi kép: a hollolai több, mint 500 éves középkori kőtemplom.

 

Temető a hollolai templom kertjében
 Temető a hollolai templom kertjében

 

 

A hollolai templomot, mint minden régi templomot temető veszi körül. Ha megfelelő a kifejezés, akkor a finn temetők szépek: tágasak, rendezettek, ritkán láthatók hivalkodó síremlékek. A sírokat fű borítja, egységesen az egész temetőben. Többségében csak egyszerű téglatest alakú kőre vésik fel az ott nyugvó adatait.