A legismertebb finn költő, Eino Leino születésnapja, július 6. a finn költészet napja és zászlósünnep Finnországban.
A rímek mestere, zseniális költő, író, újságíró, színdarabíró, a finn nyelv szerelmese, aki könnyedén és szépen írta verseit. De ő volt a világ vándora, a hajléktalan tékozló fiú, aki egész életében otthonról álmodott, és ahányszor megkaphatta volna, mindig elmenekült. A finnek legismertebb, leginkább szeretett költője, ma is nap, mint nap idézik fejből sorait a finnek.
Eino Leino az Oulujärvi partján Paltamóban(ma Kajaani része ez a terület) született 1878. július 6-án, a keresztségben az Armas Einar Leopold Lönnbohm nevet kapta.
Szülei Anders Lönnbohm (1824–1890) földmérő és Anna Emilia Kyrenius voltak, Eino a tízgyermekes család legkisebb gyermeke. A család szűkösen, de művelt, szabadgondolkodó légkörben élt. Apja a finn nemzeti öntudatra ébredés legnagyobb alakjának Snellmannak a követője, úgynevezett fennomán volt, édesanyja pedig verseket írt.
Olga Kyrenius, Leino nagynénje és tanítója (Fotó: Eino Leino Társaság)
A gyerekeket otthon édesanyjuk féltestvére, Olga Kyrenius tanította, és ő felügyelt rájuk, ha elmentek valahová. Olga több nyelven beszélő, rendkívül művelt nő volt. A gyermek Eino Leino szülei szemefénye volt, akinek az otthoni légkör alapozta meg szabadgondolkodó szellemét.
Eino Leino 7 évesen (Fotó: Eino Leino Társaság)
Eino Leino már 10 évesen verseket írt otthon, később bátyja, Kasimir vette szárnyai alá, és bíztatta további versírásra. Elsőként a Kajaani Linna (Kajaani vár) című verse jelent meg a Hämeen Sanoma (Hämeei Újság) című lapban 1890 szeptemberében. Ekkor adta öccsének Kasimir az Eino Leino írói nevet. És ugyanebben az évben ment gimnáziumba Hämeenlinnába. A jó hangulatú gimnáziumi évek alatt is írt verseket, amelyek a Vasama című iskolai újságban jelentek meg. Jó eredménnyel érettségizett1895-ben, majd Helsinkibe utazott.
1895-ben Eino Leino beiratkozott a helsinki egyetemre, elvégzett pár kurzust, de állami ösztöndíjat nem kapott, bár ez csapás volt a tanulónak, de nem a költőnek, mert így több ideje jutott a versírásra. Bátyja, Kasimir bevezette a 17 éves ifjút a fővárosi kulturális életbe, itt ismerkedett meg többek között Eero Erkko újságíró, politikussal, Jean Sibeliussal, a legismertebb finn zeneszerzővel (róla szóló írásunk itt olvasható: 150 éve született a legnagyobb finn zeneszerző: Sibelius), Juhani Aho íróval, Arvid Järnefelt íróval, Robert Kajanus zeneszerző, karmesterrel, Akseli Gallen-Kallela festő, építész, iparművésszel, Pekka Halonen festővel (néhány képét bemutattuk ebben az írásunkban: Most komolyan, milyenek is a finnek? – Millaisia ovat suomalaiset?) Az ifjú költő a fiatal művészek között találta meg a számára megfelelő eszmei közösséget. Barátaival beszélték meg az aktuális kulturális eseményeket és politikai fejleményeket.
Írásai
1896-ban jelenik meg első verseskötete, amelynek címe Maaliskuun lauluja(Márciusi dal, kiadó: Otava), ebben ifjú kori verseinek új változatai szerepelnek. Ettől kezdve 1924-ig gyakorlatilag minden évben jelennek meg verseskötetei, van olyan év, amikor több is. Cikkeket írt az 1889-ben Eero Erkko, Juhani Aho és Arvid Järnefelt által alapított Päivälehti (1889–1904) című liberális és egyben a finn nemzeti eszméket hirdető lapban, írásaival kiváltva több hagyományos gondolkodású művész ellenérzését. Leino szerette volna megújítani a finn kulturális életet, de ezzel a törekvésével nem mindenki értett egyet. A Päivälehti kiállt a politikai jogok kiterjesztéséért, a szavazási rendszer megújításáért, szemben állt az idősebb korosztály fennomán, szűklátókörű, vallási konzervatív ideológiájával. A lap az Oroszországgal történő politikai vitát szorgalmazta Finnország státuszának megváltoztatása érdekében. Ebben az időben Finnország a cári Oroszország nagyhercegsége volt.
1897–99 között Kasimirral közösen Nykyaika (Jelen) címmel irodalmi lapot alapítanak. Céljuk az volt, hogy megismertessék a finnekkel a legújabb európai művészeti mozgalmakat. A kiadványban magas színvonalú fordítások, elemzések, kritikák jelentek meg. De anyagi gondok miatt hamarosan be kellett zárniuk a lapot. 1890-es végén a hazafias versek jellemzik költészetét, az 1900-ban megjelent kötetben, amelynek címe Hiihtäjän virsiä(A sífutó versei, Otava) melankolikus versek szerepelnek, amelyekben nosztalgiával gondol vissza gyermekkorára. Az 1903-as Helkavirsiä című kötetben a Kalevala által ihletett versek jelentek meg, de vannak a hämäi középkort idéző művek is, mindemellett a modern emberiséget érintő kérdéseket is felvet, úgy mint az egyén szabadságának korlátai, az egyén és az ismeretlen valamint a halál kapcsolata. A kötetre az ibseni individualista szellemiség nyomja rá bélyegét. Az 1904-es verses történet, a Simo Hurtta az Isoviha (nagy harag) névre hallgató 1700. és 1721. közötti svéd-orosz háborúról, az Észak-Karéliában történt eseményekről szól, amely egyes finn területek birtoklásáért folyt.
Az általános sztrájk
1905 október-novemberében általános sztrájk tört ki Finnországban az orosz cári birodalom uralma és az azt kiszolgáló kormány ellen. A sztrájk következtében megerősödött a finn civiltársadalom, bevezették az általános választójogot minden felnőtt finn számára, így a világon először kaptak a nők is választójogot, és választhatóvá is váltak. Az 1907-es választások után 19 nő jutott be a finn parlamentbe. Finnország azonban továbbra is az orosz birodalom nagyhercegsége maradt.
Szerelem, házasság, gyerek
Magánélete kissé zavaros, 1900-as évek elején beleszeret háziasszonyának leányába, Freya Schoultzba, és 1905-ben feleségül is veszi, hozzá írja a Nocturne című versét 1903-ban.
Nocturne
Ruislinnun laulu korvissani, tähkäpäiden päällä täysi kuu; kesä–yön on onni omanani, kaskisavuun laaksot verhouu. En ma iloitse, en sure, huokaa; mutta metsän tummuus mulle tuokaa, puunto pilven, johon päivä hukkuu, siinto vaaran tuulisen, mi nukkuu, tuoksut vanamon ja varjot veen; niistä sydämeni laulun teen.
Sulle laulan neiti, kesäheinä, sydämeni suuri hiljaisuus, uskontoni, soipa säveleinä, tammenlehvä–seppel vehryt, uus. En ma enää aja virvatulta, onpa kädessäni onnen kulta; pienentyy mun ympär' elon piiri; aika seisoo, nukkuu tuuliviiri; edessäni hämäräinen tie tuntemattomahan tupaan vie.
Forrás: Eino Leino Társaság
Nocturne
Fülemüle csattog az ág-hegyén, kalászok fölött ég a telihold. A nyári éj boldogsága enyém – irtásföld füstje lengő, szürke folt. Nincs bennem öröm, bánat, se kétség; hozzátok el zöld erdők sötétjét, felhők pírját, búcsúzó nap fényét, széljárta hegyek szunnyadó kékjét, vizek árnyait, zsálya illatát: ezekből szövöm szívem dalát.
Drága lány, édes, mint nyári széna, szívem vágya, csöndje, – ez a dal tiéd. Te vagy hitem. Nélküled a dal néma, – te, tölgyfalombok zöldje, büszke, szép. Lidércfény már nem csábítja lelkem, a Varázshegy aranyát megleltem; köröttem az életkör szűkebb lesz, áll az idő, a szélkakas csendes; út előttem, engem vár vigyázva, ez visz majd az ismeretlen házba.
Katri Helena énekli Eino Leino Nocturne című dalát
1906 decemberében születik meg Freya és Eino leánya Eya Helka, de közben a szülők kapcsolata megromlik, mivel Eino nem tud, és nem is akar hagyományos háztartást fenntartani, polgári családi életet élni. Ahogy romlik a kapcsolata feleségével, úgy teljesedik ki szerelme L. Onerva(Hilja Onerva Lehtinen) költőnővel, akivel a barátságuk egész életre szóló.
Väinämöisen laulu
Ei iloja monta ihmislapselle suotu: Yks kevään riemu ja toinen kesän ja kolmansi korkean, selkeän sykysyn riemu. Kyntää, kylvää, korjata kokoon, levätä vihdoin rauhassa raatamisestaan.
Ei suruja monta ihmislapselle suotu: Yks sydämen suru, elon huoli toinen ja kolmansi korkean, ankaran kuoleman suru. Ystävä pettää, elämä jättää, taika on ainoa sankarin työ sekä tarmo.
Miks laulaisin siis minä, jolle on kantelo suotu, riemuja muita ja murheita muita? Taida en lukea tähtiä taivahan kannen, en kaloja meren, en kukkia nurmen. Laulan ma siis, mit’ on ihmisen laulaa suotu.
Ei sovi urhon tietoja, taitoja laulaa, ei esiintuoda. Sankarin sopii laulaa vaan, miten vaihtuvi vuodet ja viikot, miten kipinät syttyy ja jälleen sammuu ja kuinka kulkee kuolon ja elämän laki.
Kaikki on muu vain välkettä taivahan kaaren, katinkultaa, laineiden läikkyä. Sankarin laulaa sopii niinkuin meri, suurena, pyhänä, peljättävänä, – lempeenä niinkuin lepäävä yö yli maiden.
Monta on laulua, monta myös laulujen miestä. Yksi on laulu ylitse muiden: ihmisen, aattehen, hengen ankara laulu. Kansat katoo, ei katoa mahti, jonka on laulanut mahtaja kansansa sielun.
Megjelent, Kangastuksia, 1902, Helsinki Forrás: runosto.net
Väinämöinen dala
Mi öröm, ami az ember gyerekének jutott: a tavasz az első, második a nyár, a harmadik a fennen, fehérlő ősznek öröme; szánthat, vethet, betakaríthat, s lehever végül vackára verítékezve.
Mi bánat, ami az ember gyerekének jutott: szívbéli az első, második a megélhetés, a harmadik a fennen, fekete halál bánata; becsap a barátság, elszáll az élet, egyetlen varázslat van csak: hősöknek munkája, mersze.
Mért dalolnék én, kinek húros kantele jutott, másféle örömről, másfajta bánatról? Mit se mondhatok messzi csillagok csábjáról, tenger halairól, mezők virágairól. Éneklem tehát, ami ének az embernek jutott.
Nem szokás, hogy a dalia tudásról, tanulásról daloljon, vagy szót is ejtsen. Ilyenhez illőbb hirdetni: hogyan változtak évek és hetek, mint gyúlnak a szikrák s halnak hamvukba, s miképpen hatnak halál és élet elvei.
Minden más csak csalóka csillagok fénye, talmi ragyogás, tűnékeny tündöklés. A hőshöz illőbb dalolni a tengert, a szertelent, szentet, félelmeteset – a földre hajló néma éj nyugalmát.
Sokféle dal van, s számos a dalok férfia szintén. Mégis a dal egy mindenek felett: emberek, eszmék, lelkek szigorú dala. Népek múlnak, de nem a képesség, mely dalba remekli a lélek pompás rokonságát.
Kőháti Zsolt fordítása Forrás: irc.sunchat.hu
Vesa-Matti Loiri énekli Eino Leino Väinämöinen dala című versét
Fordulópont
Bár az 1900-as évek elejére Eino Leino a finn kulturális élet egyik központi szereplőjévé válik, 1908 fordulópont lett az életében, és ekkorra kezdett belefáradni a vitákba és a politikába is. A fiatal idealista elfáradt, ugyanakkor a megerősödött benne a hit a belső szabadságban, önmagát pedig védőfal mögé rejtette. 1908 augusztusában közel egy évig tartó európai körútra indult. Fő célja az volt, hogy finnre fordítsa DanteIsteni színjátékát. Stockholmon, Koppenhágán és Közép-Európán át utazott Rómába. Közben Finnországban művei rossz fogadtatást kaptak, ez további sebeket okozott az amúgy is sérült lelkének. 1909 februárjában elindult haza, de még megállt Berlinben erőt gyűjteni az otthoni fogadtatáshoz.
Onnen orja című regényének a borítója, a négyrészes regénysorozat utolsó darabja (1913)
A legnagyobb finn bohém
Vappura, május elsejére tér vissza Finnországba, ekkor már a „védjegyévé” vált a Rómából magával hozott köpeny, kalap és bot.
Eino Leino ettől kezdve a híres kalap-köpeny-bot hármast viselte (Fotó: Eino Leino Emlékház)
Beleveti magát az éjszakai életbe, elnyeri a legnagyobb finn bohém címet. Bár sokan nem kedvelik életmódja miatt, személye mégis érdekli az embereket. 1912-ben hogy műveit jobban megismertesse az emberekkel bemutatkozó körútra indul Finnországban, a turné sikeres lett. Irodalomtörténeti esszéket írt, szerette volna meghonosítani a külföldön megismert irodalmi irányzatokat hazájában. Ebben az időszakban számos színdarabot is papírra vet, sőt Kaarle Halme filmrendezővel filmet is készítettek, Nyár címmel, amelyet 1915-ben mutattak be. És elkészült Dante Isteni színjátékának a fordításával is. 1914-ben feleségül vette zeneszerző barátja, Robert Kajanus lányát, a hárfaművész Ainót. Így újra megpróbálkozott a polgári élettel, de csak pár hónapig bírta, és ismét visszatért a bohém életformához. 1915-ben újra lapot alapít, ismét a politika felé fordul, és megismerkedik a teozófiával is. És 1916-ban új szerelem szövődik, ezúttal Aino Kallas írónő a választottja, aki Oskar Kallas észt diplomata, valamint nyelv- és néprajztudós felesége volt. A viharos viszony három évig tartott.
Akseli Gallen-Kallela festménye Eino Leinóról (Wikimedia)
Hanyatlás
1918. január 27. és május 15. között polgárháború dúlta föl Finnországot. A háború után, Leino politikai nézetei folyamatosan változtak, hol monarchista, hol meg republikánus lett, miközben egyre távolodott a valós élettől. Az egészségi állapota is folyamatosan romlott, többször kórházba került, az önpusztító életmód megtette hatását. Ebben az időben tragikus optimistának nevezték Leinót, aki tisztában volt a benne rejlő alkotó erő és az élete korlátai közti ellentéttel. A 1921 tavaszán az észt költő Gustav Suits és felesége Aino vette Eino Leinot szárnyai alá, és szervezett számára irodalmi körutat Észtországban, ahol nagyszerű fogadtatásban részesült a költő. Sajnos Finnországban a dolgai továbbra is rosszul álltak. Nyár végén beleszeretett Hanna Laitinen banktisztviselőbe, aki hamarosan összeházasodtak, de ez a kapcsolat sem sikerült. Bár papíron nem váltak el, a költő két évvel halála előtt elmenekült Helsinkiből Tuusulába. Ott hol egyik, hol másik barátjánál szállt meg. Szeretett volna visszatérni az otthonába, feleségéhez, de az egyre inkább elhatalmasodó depresszió megakadályozta benne.
Pekka Halonen festő háza Tuusulában, az emeleti sarokszobában lakott Eino Leino, amikor épp itt vendégeskedett
A halál 47 éves korában érte utol a költőt, 1926. január 10-én egyik barátja házában, Tuusulában.
Eino Leino Yölaulu – Éji dal, zene, ének: Håkan Mäkelä
Eino Leino írt verset a magyarokhoz is
Madjaarit
Kuka ei haipunut Haynaun sotiin, kaatunut kansain meriin, eipä se koskaan hukkahan menne, vaikka on Iyöty nyt veriin, katkoo vieläkin henkensä kahleet heimonsa kauneudella, aatralla aatteen, miekalla mietteen, tahdolla rautaisella.
Vielä se heiluu heinä ja vilja pusztan poikia varten, vielä se häilyy tuuhea tukka Unkarin kaunotarten, vierivät virrat raisut yössä, ratsut Rákoczin kirmaa, kaikuvat Unkarin taivahankannet taistelon virttä virmaa.
Totta kuin koskaan Tonava ei voi tauota juoksustansa, syntymämaalleen sykkäilevä kuolla ei saata kansa, voi vain paisua padoistansa, muuttua muihin uriin, mutta ei haudata haaveitansa, painua pohjamuriin.
Merta kohti on virran mieli, kansan on ihmiskuntaan. Tietkää, Unkarin uljaat veljet: heittänyt talvi on luntaan myöskin Väinämön heimon tielle sankeat vuosisadat, rasteinaan vain kaihon kannel ja tietäjiensä radat.
Eikä se koskaan lakkaa laulu huulilta Unkarin urheen, kertoo muistoja muinais–aikain keskellä huolen ja murheen; myöhään on taukoova tanssin tahti kansalta Tokain tarhain, kun se ei tauonnut talven maassa myöhään eikä varhain.
Taattojen mieli, maammojen kieli, armaamman ajan tietous, kansan hengessä henkii kauan kuin liesi, kuin liekki, kuin lietous, leimahtaa kuin isänmaan lempi, kuin tarmo, kuin tahto tekoon, kantaa kortensa, kalleimpansa kansakuntien kekoon.
Ki a vad Haynaut kiheverte, S nem lett tatárrá, sem törökké– Hiába ölik azt a népet, Mert az él és győz mindörökké. Az szétszakítja lelke láncát, Ha szeme szent álmoktól szépült S babérral teli utját szeli, Mert akarata ércből épült
Hullámzik még az aranykalász, Zug még a pásztor harsány kürtje. Cicázik még az esti széllel Szép magyar lányok barna fürtje. Él még Rákóczi: éjszakánkint Csillan sisakja bús forgója, Riadója zúg, komor felhők Ormain leng lobogója.
Hiába versz a szívre vasat: A vér mindig a vérhez tapad! Hiába kötöd guzsba habját: A Duna soha ki nem apad! Lehet gátakat rakni elé, Lehet vezetni új mederbe, De ki sírt akar ásni neki, Cseberből maga jut vederbe.
Tenger után kiált a folyó, Felhőt űznek a szilaj szelek. Tudjátok meg, jó testvéreink: Nálunk is jártak gyilkos telek. Söpört nálunk is a bomlott orkán Väinö utjára ikrás havat, Nálunk is döngette jégeső A kék–köntösű ezer–tavat.
Jöhet vizözön, – fujja a dalt Délceg népetek nótás ajka. Királyfiakról mesél mesét Esténkint minden magyar dajka. S ha volt bál nálunk,ahol csupán A vén Télapó volt a vendég: Akkor Tokaj dús szőlőhegyén A ropogósat ropják mindég!
Atyánk elve és anyánk nyelve Nem fagy jéggé az öles hóban, Sőt föllángol, mint éjszakánkint Rőt zsarátnok a fujtatóban. S ha majd eljön a marokszedés, Gyűjt a böngésző, mint a hangya, És megtetézve áll a tarlón Az aszag, kereszt és kalangya.
Maaliskuun lauluja, Otava, 1896 Tarina suuresta tammesta y.m. runoja, WSOY, 1896 Yökehrääjä, Otava, 1897 Sata ja yksi laulua, Otava, 1898 Tuonelan joutsen, näytelmäruno, Otava, 1898 Ajan aalloilta, WSOY, 1899 Kuvaelmia muinaisajoilta 1899 Hiihtäjän virsiä, Otava, 1900 Kivesjärviläiset, kertova runoelma, Otava, 1901 Pyhä kevät, Otava, 1901 Kangastuksia, Otava, 1902 Helkavirsiä, Otava, 1903 Simo Hurtta. Runoja isonvihan ajoilta, Otava, 1904 Talvi-yö, Otava, 1905 Turjan loihtu, näytelmäruno, Emil Vainio, 1907 Halla, Otava, 1908 Tähtitarha, Kirja, 1912 Painuva päivä, Kirja, 1914 Elämän koreus, Kirja, 1915 Helkavirsiä. Toinen sarja. Otava, 1916 Karjalan kuningas, runonäytelmä, Kirja, 1917 Leirivalkeat, Kirja, 1917 Vapauden kirja, runovalikoima, Kirja, 1918 Bellerophon, runotarina, Ahjo, 1919 Juhana Herttuan ja Catharina Jagellonican lauluja. Nil nisi mors, Ahjo, 1919 Lemmen lauluja, runovalikoima, Kirja, 1919 Simo Hurtta. Runoja isonvihan ajoilta, toinen sarja, Otava, 1919 Ajatar. Tietovirsiä, Otava, 1920 Kodin kukka ja uhrikuusi, runotarina, Ahjo, 1920 Syreenien kukkiessa, Minerva, 1920 Vanha pappi, kertomaruno, Otava, 1921 Pajarin poika. Karjalaisia kansantaruja. Otava, 1922 Puolan paanit. Karjalaisia kansantaruja, Otava, 1922 Helkavirsiä 1–2, yhteislaitos, Otava, 1924 Shemeikan murhe. Uusia runoja, Gummerus, 1924
Prózai művek
Päiväperhoja. Pieniä tarinoita, Eero Erkko, 1903 Kaunosielu. Kuvaus, Otava, 1904 Päivä Helsingissä. Pilakuva, Otava, 1905 Tuomas Vitikka. Romaani, Otava, 1906 Jaana Rönty. Romaani, Otava, 1907 Olli Suurpää. Romaani, Otava, 1908 Rikos. Tutkielma. Helsingin Sanomissa keväällä 1908 jatkokertomuksena ilmestynyt novelli, Julk. uudelleen: Eino Leinon Seura, 1949 Nuori nainen. Neljä kertomusta, Yrjö Weilin, 1910 Työn orja. Romaani, Yrjö Weilin, 1911 Rahan orja. Romaani, Yrjö Weilin, 1912 Naisen orja. Romaani, Kirja, 1913 Onnen orja. Romaani, Kirja, 1913 Seikkailijatar. Venäläinen kertomus, Karisto, 1913 Mesikämmen. Joulutarina vanhoille ja nuorille, Kirja, 1914 Pankkiherroja. Kuvaus nykyaikaisesta suomalaisesta liike-elämästä, Kirja, 1914 Paavo Kontio. Lakitieteen tohtori. Romaani, Kirja, 1915 Musti. Eläintarina, Karisto, 1916 Alla kasvon kaikkivallan. Mystillinen trilogia. Erään aikansa lapsen ajatuksia, tunnustuksia ja kaukonäkyjä, Karisto, 1917 Ahven ja kultakalat. Tarina syvyyksistä, Ahjo, 1918 Elina. Murroskauden kertomus, Minerva, 1919 (2. painos nimellä Punainen sankari) Kolme lähti, kaksi palasi. Tarina kieltolain Suomesta, Minerva, 1926
Színdarabok
Johan Wilhelm, Wesanderin kirjakauppa, 1900 Sota valosta, Otava, 1900 Naamioita I: Väinämöisen kosinta, Hiiden miekka, Pentti Pääkkönen, Lydian kuningas, Meiram, näytelmiä, Otava, 1905 Naamioita II: Melankolia, Lalli, Niniven lapset, näytelmiä, Otava, 1907 Naamioita III: Maunu Tavast, Simo Hurtta, Ritari Klaus, näytelmiä, Vihtori Kosonen, 1908 Naamioita IV: Carinus, Alkibiades, näytelmiä, Vihtori Kosonen, 1909 Naamioita V: Tuomas piispa, Tarquinus Superbus, Shakkipeli, näytelmiä, Vihtori Kosonen, 1909 Naamioita VI: Kirkon vihollinen, Maan parhaat, Ilotulitus, näytelmiä, Yrjö Weilin, 1911 Kalevala näyttämöllä, näytelmiä, Yrjö Weilin, 1911
Filmforgatókönyv
Kesä (Nyár), 1915 (rendező: Kaarle Halme)
Az Eino Leino Emlékházban a Lönnbohm család nappalija
